Hatvan x évvel ezelőtt, 1957. november 7-én gördült ki a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárából a kultikus Trabant első példánya.
Az 1949-ben alapított Német Demokratikus Köztársaság (NDK), amely az első munkás-paraszt államként jött létre Németországban, az autógyártás újjászervezése során két fő bázisra támaszkodhatott: az egyik Zwickauban, a másik Eisenachban, ahol később a Wartburg autókat gyártották.
A piac önszabályozó szerepével szemben az állampárt és kormánya a gazdasági tervezés felsőbbrendűségét hirdette. Az 1953-as berlini felkelés után felismerték, hogy az életszínvonal emelése is szükséges. 1954 elején utasítást adtak egy olyan autó kifejlesztésére, amely minden keletnémet állampolgár számára elérhető.
A tervezési követelmények között szerepelt, hogy a négyszemélyes autó könnyen kezelhető és karbantartható legyen, súlya ne haladja meg a 600 kilogrammot, fogyasztása száz kilométeren ne lépje túl az öt és fél litert, ára ne legyen magasabb négyezer márkánál, és évente legalább 12 ezer darab készüljön belőle.
A zwickaui VEB Sachsenring Automobilwerke már 1954-ben elkészítette a prototípust, de az gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult (például a csomagtartót kívülről nem lehetett kinyitni), ezért teljesen újra kellett tervezni.
A P70-nél kisebb modell léghűtéses motort kapott a korábbi vízhűtéses helyett, de megtartották a két hengeres, kétütemű motort és a duroplast karosszériát.
Az 500 köbcentiméteres, 18 lóerős motorral szerelt szériák 1958. május 1-jétől viselték a körbe zárt „S” (Sachsenring) emblémát.
Olcsósága és alacsony fogyasztása ellenére – amelyhez hozzátartozott a vízszintesen eltolható oldalablakok és a csak sebességmérőt tartalmazó műszerfal – a Trabant hamisítatlan kelet-európai népautóvá vált.
Az 1959-ben piacra került új széria a Trabant 500 nevet kapta, ebből készült el az elhúzható tetővel felszerelt „camping” típus is. A motor 1960-tól fokozatosan átalakult: javítottak az égéstéren, a karburátoron és az áttételen.
Ekkor jelent meg az első kombi is, majd 1962-ben mutatták be a már jól ismert karosszériát, a Trabant 600 végsebessége pedig elérte a bűvös 100 km/h-t.
A leghosszabb ideig gyártott széria az 1964-es Trabant 601 lett.
Az autó, amely nagyobb utas- és csomagteret kapott, 26 lóerős, 600 köbcentiméteres kéthengeres motorral volt felszerelve, és különösen népszerűvé vált a keleti blokk országaiban.
1966-ban jelent meg a Trabant 601 Deluxe változata, amely rádióval, kényelmesebb ülésekkel és színes belső kárpittal rendelkezett, valamint az automatakuplungos Trabant Hycomat is. 1967-től a gyár kifejlesztette a Kübel nyitott változatot katonai célokra, míg a Tramp a civil vásárlókat célozta meg.
A gyártás folyamata jellegzetesen szocialista volt: a karosszériát húsz kilométerre a gyártól készítették, ott szerelték be a Zwickauból származó padlólemezeket, majd a félkész autókat visszaszállították a gyárba. Az NDK utolsó éveiben a főtengelyt már a legmodernebb, lézeres gépekkel készítették, de a gyártósor végén még kalapáccsal korrigálták.
A fejlesztéseket az alacsony ár fenntartása érdekében nem engedélyezték, így a Trabant technológiailag fokozatosan elavult. Bár a hatvanas évek végén megtervezték a Trabant 601 utódját, a forradalmi ötleteket tartalmazó Trabant 603 gyártását nem hagyták jóvá.
A terveket eladták Nyugatra, és részben ezek felhasználásával készült el a Volkswagen Golf.
A szocialista hiánygazdálkodás miatt Trabanthoz jutni nehéz volt: akár 12-15 évet is kellett várni rá, sokan már 18 éves korukban beadták az igénylést.
A Trabant gyártása a német újraegyesítés után, 1991-ben szűnt meg. Az utolsó két évben az 1.1-es változatot már Volkswagen-licenc alapján készült négyütemű motorral gyártották.
Az utolsó Trabant 1991. április 30-án készült el, és a zwickaui gyár múzeumában látható. A motorja sorszáma 3 096 099, és a hárommillió legyártott Trabant 98 százaléka a jól ismert 601-es típus volt.
Zwickau város lakói 1998-ban emlékművet állítottak a Trabantnak, amely azóta a város jelképévé vált.
2009-ben a frankfurti autókiállításon bemutattak egy új Trabantot, amelynek 47 kW-os (64 lóerős) villanymotorja akár 130 km/h végsebességre is képes lett volna, ha sorozatgyártásba kerül.
Az autót, amelyet papírjaguárnak, szász Porschénak vagy NDK-Volkswagennek is csúfoltak, mára kultikus tárgyként tartják számon.
A világ számos országában több mint száz egyesület létezik, ahol a „Trabi” rajongói rendszeresen találkoznak, és színes élménybeszámolókkal szórakoztatják egymást.
Az NDK jelképéről 1991-ben még egy mozifilm is készült, „Go Trabi, go” címmel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.