autórajongó

Nem kérdés, hogy a Lada visszatérésének egyik legizgalmasabb mozzanata a Niva, azaz a 4×4 típus újra forgalmazása.

Valljuk be, lenyűgöző látvány egy vadonatúj VAZ 2121-es egy csillogó autószalonban, amely a régi világ egyik legszebb emlékét idézi.

Az autó létjogosultságát az adja, hogy 1976-os bemutatásakor kívül-belül modernnek számított, annak ellenére, hogy ez volt az első modell, amelyet a szovjetek önállóan fejlesztettek.

Méretei, önhordó karosszériája, robusztus futóműve és terepváltója mindenféle akadály leküzdésére alkalmassá tették, míg a formaterve az évek során klasszikussá vált.

Funkcionális járműként helye van a piacon. Ehhez persze szükség volt bizonyos engedélyekre, hiszen hiába készült el a modern Urban kivitel, légzsák továbbra sincs benne, sőt, a klímaberendezést is „ki kellett dobni”, mivel a benne használt gáz már nem engedélyezett az EU-ban.

Ezek az apróságok azonban nem állíthatták meg a Niva, vagyis a 4×4 útját, és az importőrtől megtudtuk, hogy már dolgoznak a légkondi problémájának megoldásán is.

A tesztautónk a modernizált szériából származott, bár annak korábbi változatából, így a 350 000 Ft-os könnyűfém felnik nem szerepeltek az autón, viszont megkapta az új hűtőrácsot és a színre fújt műanyag lökhárítót.

Ezek nem rontották el a stílust, bár a fényezett ütközők nem túl praktikusak egy bokros földúton, és az ikonikus Lada billenőkilincseket sem kellett volna matt feketére festeni, ha az ablakkeretek még krómcsíkosak. Az autót ez a furcsa kettősség jellemzi: minden új részlet mellé maradt egy érintetlenül hagyott, régies megoldás.

Az Urban egyik vonzereje az elektromos ablak, amelynek kapcsolója a váltókonzolra került; gyorsan működik, de lefelé gyűri a szigetelést, felfelé pedig recseg. Az ajtókat és a gyújtást külön kulccsal nyitjuk, a csomagtartót pedig a bal hátsó oldalkárpitra szerelt kallantyúval nyithatjuk. A zsanér erős, és ritkán csukódik be elsőre, különösen, ha az autó ferdén áll.

Az autó méreteihez szokva az ajtók zárása is erőfeszítést igényel, de ezért cserébe a jól ismert Lada ajtócsapódás hangja és a lyukacsos tetőkárpit látványa a jutalom. Bár elsőre nem tűnik fel, a belső tér sokat változott.

Az új ülés kárpitozása és sárga díszvarrása idegennek tűnik a környezetben, és sajnos kényelmetlen, már közepes távolságon is. A műanyagból készült Urban-kormány jól fogható, de középen nem egyenes, és furcsa módon a ferdén felragasztott embléma viszont vízszintesen áll.

Belül sok a gyenge minőségű műanyag, mindenhol kilátszanak a csavarok, ahogy a műszerfal alatti vezetékek is, de egy olcsó terepjárónál ez elfogadható.

A LED-es belső világítás mellett megmaradt az eredeti lámpa, és a márkakedvelők felfedezhetik a régi tükröt, kézifékkart, valamint a tolókaros fűtést.

A vajpuhán működő bajuszkapcsolók igazi retró darabok, öröm velük indexelni. A váltás már nehezebb, mert a leggyakrabban használt kar a felező és a differenciálzár javára távol került a vezetőtől, és bár a váltó rövid úton jár, kissé akadozik.

A vezetési élményt a veterános jelleg teszi szórakoztatóvá.

Szervókormánya és hatásos fékjei megkönnyítik a használatát, 1,7-es befecskendezős motorja pedig élénk gyorsulást biztosít, noha a karburátor hangját nélkülözni kell.

Az 82 lóerős teljesítmény elegendő az 1285 kilós autóhoz, a gyenge hangszigetelés pedig csak ráerősít erre az érzésre. Bár kanyarban nem túl stabil, terepen van igazán elemében, ahol az úthibákon való rázkódás ellenére jól teljesít.

Élmény vele közlekedni, de pár óra elteltével fárasztóvá válik az autózás, amit részben a klíma és a rádió hiánya okoz. Bár a mai elvárásoknak nehezen felelne meg, terepképességei és ár/érték aránya miatt sokan elnézik neki ezt a hiányosságot, hiszen egy élő legenda.