Az autó-reinkarnáció, úgy tűnik, főleg a csehek és az olaszok területe. Míg nyugati szomszédaink néha inkább az egyszerűbb modellek felé kacsintanak (például a Felicia esetében), Itáliában épp az ellenkező trend uralkodik.
Jó példák erre az új Bravo, a Fiat 500 és a Lancia Delta. Utóbbi 1980-ban az Év Autója volt, megszerezve 6 rali világbajnoki címet, majd 9 év után újraélesztették.
Mind motorerőben, mind felszereltségben a legjobb változatot kaptuk tesztelésre.
Az 1,8 literes turbómotor adja az autó legfontosabb hajtóerejét. Dinamikában és gyorsulásban sem volt hiány – különösen figyelembe véve, hogy a 320 Nm-es nyomaték már alacsony fordulatszámon is rendelkezésre áll, ami inkább dízelautókra jellemző.
Talán a hangzást éreztük kevésbé izgalmasnak, de elfogadtuk, hogy ez a Delta nem az HF Integrale... Sajnálatos viszont, hogy ezt a motort csak hatfokozatú automata váltóval kínálják, bár gyors és szekvenciális.
A túlzottan erősített kormány zavaró is lehet, mert sportos vezetésnél könnyen túlhúzhatjuk az ideális ívet. Mindazonáltal inkább a régi, kultikus Lanciákra emlékezünk nosztalgiával, semmint hogy kritizáljuk az újat.
Az átlagos autóvezető örül a kényelmes automata váltónak és a könnyen kezelhető kormánynak. A 200 lóerőből pedig akkor használ annyit, amennyit szeretne vagy tud – a motor erősségéhez képest pedig meglepően alacsony lehet a fogyasztása, ha ritkán forduljuk meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
