Az utóbbi évtizedekben nem minden autó vezetése vált élvezetesebbé, de az egyértelmű, hogy a passzív és aktív biztonság jelentősen fejlődött, és számos fejlesztés életet mentett. A hetvenes évek közepén az Opel azért készítette el Kadett alapokra épített OSV 40 tanulmányautót, hogy bemutassa, hogyan nézhetett ki a korszak egyik legbiztonságosabb autója.
1973-ban mutatták be a Kadett C-t, amely az Opel utolsó hátsókerék-hajtású kisautója volt. A Kadett minden igényt kielégített, hiszen a sportos kétajtós modellek mellett volt belőle klasszikus szedán, rövid háromajtós, tágas kabrió és praktikus kombi változat is. Hat évig gyártották, és ezen idő alatt 1,7 millió Opel Kadett készült Nyugat-Németországban.
A biztonságot hangsúlyozó tanulmányautóhoz tökéletes alapot biztosított a frissen bemutatott Kadett négyajtós változata, amelyet úgy terveztek, hogy akár 65 km/órás sebességgel is túléljen egy frontális ütközést. Az OSV 40-et egy londoni konferencián mutatták be, nevét az Opel Safety Vehicle (Opel Biztonsági Jármű) és a 40 mérföld/órás sebesség után kapta.
A különböző változatok tömege nagyjából 800 kilogramm volt, az OSV 40 fejlesztésénél azonban a mérnökök azt tűzték ki célul, hogy a biztonsági felszerelések ellenére is 1000 kilogramm alatt maradjon az autó súlya. A biztonsági kormánymű, a gyűrődő zónák és az utascella merevsége miatt a Kadett ideális alap volt. A passzív biztonsági elemekkel együtt végül 960 kilogrammnál állt meg az OSV 40 súlya.
Ekkoriban a legtöbb autónak fém lökhárítója volt, de az Opelnél poliuretán habbal töltött elemeket használtak, amelyek révén az autó hosszabb lett. A fényszórók is mélyebbre kerültek az OSV 40 orrán, hogy a kisebb ütközéseket kár nélkül átvészelje. A mérnökök észrevették, hogy ez a megoldás más területeken is alkalmazható, ezért az ütközési energiát jól elnyelő poliuretán habbal töltötték fel a küszöböket és az ajtók üregeit.
A tető keresztmerevítőit megerősítették, és ezekhez rögzítették a fejtámlákat is, de az ülések továbbra is állíthatók maradtak. A poliuretán hab gondolatát továbbra is szem előtt tartották, így az utastérben minden olyan elemet bevontak vele legalább 2 centiméter vastagon, amivel baleset esetén érintkezhetnek az utasok. A biztonsági övek elengedhetetlenek voltak, újításként azonban bevezették a vezető és az utas közötti korlátot, amely megakadályozza, hogy ütközéskor összekoccanjanak a tehetetlen testek. Ez a funkció ma már megtalálható néhány 2024-es autóban is, mint középső légzsák.
Mind a négy utast hárompontos biztonsági öv védi, és a hátsó fejtámlák is egyediek, hasonlóan az elsőkhöz. A hátsó utasoknak egy redőnyhöz hasonló rendszert fejlesztettek ki, amely széles felületen támasztja a fejet, anélkül hogy csökkentené a kilátást. A Hella által kifejlesztett fedélzeti ellenőrző rendszer figyelmeztető lámpákkal jelzi az esetleges hibákat. A hátsó ablak mögé további négy lámpát szereltek, amelyek vészfékezés esetén aktiválódnak, és elakadásjelző funkcióval is rendelkeznek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.